Balázs Imre festményei olyan helyszínek, amelyek a láthatatlan világ térképén mindig rajta voltak, de kiválasztott festőkre vár az átvilágításuk.
Festmények 1950–1960
Festmények 1970–1980
Festmények 1990–2000
Festmények 1960–1970
Festmények 1980–1990
Festmények 2000–2010
Persze nevezhetnénk egyszerűen absztrakt expresszionizmusnak azt, amit Balázs Imre
művel, s ezzel képkonstruáló eljárását rákapcsolhatjuk az utolsó ötven év európai kortárs
művészetének a hálózatára.
Joggal, hiszen mind időben (alig néhány év késedelemmel, ami, tekintetbe véve a New York és Marosvásárhely közötti távolságot, tulajdonképpen elhanyagolandó mozzanat, mind célkitűzésben és módszerben (“a művészek nagyméretű, drámai absztrakt festményeket alkottak (…); a csöndesebb színmezőfestészet… nagy színes foltokkal dolgozott…” Usborne – Kalauz a modern művészethez, Holnap Kiadó 1993.,52. l.) együtt haladt az áramlattal a hatvanas évek óta, nyílván a Pollock, a Tobey, a de Kooning stb. munkásságát övező publicitás nélkül…
Banner Zoltán, művészettörténész
Balázs Imre festőművész
Balázs Imre festőművész életét, munkásságát bemutatni nem kell korunk olvasó közönségének. Balázs Imre festészeti teljesítménye immár kitörölhetetlen része az elmúlt, több mint negyven év erdélyi magyar művészetének. Mégis vannak alkalmak és pillanatok, amikor újra foglalkoznunk kell ezzel az életművel…
Feledy Balázs, művészeti író, művészetkritikus
A balladás drámaiságtól
az életörömig
Balázs Imre, a huszadik század második fele egyik legjelentősebb erdélyi magyar művésze, 1931-ben, ezelőtt 85 évvel született a szép kapuiról is nevezetes udvarhelyszéki faluban, Máréfalván.
Életútja, néhány, költözésekkel is terhelt, eseményekben kényszerűen dús háborús évet követően, itt Marosvásárhelyen folytatódott. Tehetsége is itt a Kultúrpalotában, a Bordy András vezette Városi Festőiskolában (1946 és 49 között), majd 1949 és 51 között, a lényegében ebből átalakult Művészeti Középiskolában bontakozott ki, vált nyilvánvalóvá…
Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész
Egy táj átváltozása
A tőlünk függetlenül létező, valóságos táj képi átírása során a tényleges látvány, valamint az áttételesen belekomponált emberi érzelmek és tulajdonságok viszonya a tájképfestészet egyik fő témája, a kettő közötti egyensúly hol harmóniára törekvő, hol feszültséget keltő kialakítása pedig alapvető rendező elve maradt. A művész megörökli elődei, mesterei látásmódját, megtanulja a festék keverésének és felhordásának technikáját, de saját pályája ezután kezdődik: önálló nézőpontot kell kialakítania, csak rá jellemző stílust kimunkálnia, hogy a neki rendelt szellemi ösvényt végig tudja járni, melynek hiteles dokumentációját a megfestett képek teremtik meg…
Szücs György, művészettörténész
Gondolatok
Balázs Imréről
Balázs Imre szubjektív festői tevékenysége tulajdonképpen egyedül az érzéki képzelőerejében rejlik, és itt azokra a művekre gondolok, amelyek őt mint embert elégítik ki, de amelyekben ugyanakkor szabad játékteret is hagy magának. Így egyidőben esztétikus és/vagy teoretikus is – az elméleti nézet ugyanis eredetileg egy esztétikus nézet. Balázs több mint negyven éven keresztül, művészi pályafutása alatt végig határozottan és következetesen közeledett a festészet azon területe felé, amelyben a szín, a forma és a kompozíció autonóm uralma a képzeletnek és a léleknek egy a valóságnál határozottabb és jobban észlelhető perspektíváját nyitja meg.
Gerd H. Reitzig, filozófus, tanár
Balázs Imre a hazatérő ember
Amikor a felkérést megkaptam, hogy írjak néhány sort erről az ünnepre hangolt napról, arra gondoltam írok pár sort, nem, nem Balázs Imréről a festőről, hisz azt tudtam megteszi értőn Márton Árpád, hanem Balázs Imréről a hazatérő emberről. A szembejövőről, ahogy Kós Károly a húszas években írta. Arról az emberfajtáról, aki amikor mindenki menekült, mentette múltja, sorsa töredéket, tömegesen hagyták el a szülőföldet, mint ma is – hazatért. És már föl is írtam a címet: Balázs Imre a hazatérő ember!
Lőrincz György, író